A PCOS-sel járó, életkoronként eltérő panaszok, a kórkép komplex tünetegyüttese miatt a betegség interdiszciplináris ellátásához, bizonyítékokon alapuló, egységes elveken megvalósuló diagnózisához, terápiájához szükséges a szakmák együttműködése, függetlenül attól, hogy Ön első alkalommal melyik orvost keresi meg panaszaival.
A megfelelő diagnózis fontos a későbbi terápia és a gondozás szempontjából.
Az elsődleges panaszai alapján a betegek az alapellátásban, gyermekgyógyászoknál, bőrgyógyászoknál, nőgyógyászoknál, endokrinológusoknál egyaránt jelentkezhetnek PCOS vizsgálatra. A betegség korai felismerése kiemelt jelentőségű az időben elkezdett, megfelelő kezelés és gondozás miatt. A kórkép eredményes ellátása és gondozása érdekében dietetikus, gyógytornász, pszichológus, illetve a későbbi szövődmények kialakulása miatt diabetológus, kardiológus és onkológus bevonása is szükségessé válhat.
A PCOS vizsgálatát és diagnózisát több kritériumrendszer – például a NIH és a Rotterdami kritériumok – figyelembevételével állapítják meg, melyek eltérő szempontok alapján határozzák meg a szindróma jellemzőit és kezelését.
A PCOS diagnózisának vitatott kritériuma az ovariumok szerkezetének értékelése. A kórkép névadó tüneteinek észlelése, az ultrahanggal felfedezhető policisztás petefészek-szerkezet (PCO), nem azonos a PCOS szindrómával. Nőgyógyászati ultrahangvizsgálat során a petefészkek policisztás szerkezete nem ritka, populációs vizsgálatok szerint gyakorisága (prevalenciája) elérheti a 21%-ot.
A PCO hátterében a tüszők (folliculusok) inkomplett fejlődése vagy ovulációs zavar állhat; gyakori a pubertás korai vagy középső szakaszában, társulhat táplálkozási zavarokkal, a mellékvese fokozott androgéntermelésével vagy hyperprolactinaemiával. Policisztás jellegű petefészek tehát sokszor észlelhető olyan esetekben is, amikor annak klinikai jelentősége nincs. A nem megfelelő módszerrel és gyakorlattal végzett ultrahangvizsgálat túldiagnosztizálja a PCOS-t, amely kedvezőtlenül befolyásolja később az orvosi döntéseket és a beteg számára is félrevezető információt jelent.
PCOS vizsgálata során egyik kritériumrendszer sem tartja az elhízást, az IR-t vagy az emelkedett LH/FSH arányt a PCOS alapvető kritériumának, tekintettel arra, hogy ezek egyéb okok miatt is kialakulhatnak, illetve nem minden PCOS társul elhízással, hyperinsulinaemiával.
Ha most kezdi az első lépéseket vagy bizonytalan a PCOS vizsgálata során vagy nem jutott eddig eredményre, nőgyógyász endokrinológus orvosként, klinikai szakosztály vezetőjeként és több évtizedes tapasztalattal valamint kutató munkával a hátam mögött lehetőséget biztosítok nőgyógyászati endokrinológia online konzultációra, ami gyors, kényelmes, és költséghatékony. Egy ilyen konzultáció során személyre szabottan átbeszélhetjük tüneteit, megtervezzük a kezelését, és ha szükséges, nőgyógyász endokrinológus debreceni magánrendelésemen személyesen is rendelkezésére állok a szükséges konzultációra és PCOS vizsgálatokra.
Az elsődleges klinikai kép, a beteg panaszai – és ennek megfelelően a diagnosztikai vizsgálat lépései, majd a szindróma kezelése – a nők életciklusától függően eltérőek lehetnek. A PCOS vizsgálatnak és diagnózisának megfelelősége attól is függhet, hogy panaszával a beteg milyen rendelésen és milyen képzettségű orvosnál jelentkezik első alkalommal. A korai és megfelelő vizsgálat és PCOS diagnózis nemcsak differenciáldiagnosztikai szempontból, hanem a betegek gondozása, az alkalmazott terápiák, prevenciós eljárások miatt is alapvető.
Gyermek- és serdülőkorban az elhízás okainak tisztázása, a hiperandrogén bőrtünetek (akne, hirsutismus), a hiperandrogenemia és a vérzészavar okainak tisztázása jelentik a diagnosztikai eljárások fő irányát. Az ultrahangvizsgálat technikai és élettani sajátosságok miatt kevésbé kórjelző. Azoknál a serdülőknél, akiknél a PCOS igazolható, komplett anyagcsere-vizsgálat is szükséges, amely a genetikai tényezők miatt kiterjedhet a család többi tagjának a szűrésére is.
A fertilis korban lévő nőknél a kórkép vezető panaszai a hiperandrogenizmus, a menstruáció rendellenességei és a meddőség.
Peri- és menopausában az előzményi adatok (meddőség, vérzészavarok), a hiperandrogenizmus, az anyagcsere-, cardiovascularis szövődményeinek vizsgálata, továbbá a hormondependens daganatok szűrése jelentik a diagnosztika és a szűrés alapelveit. Jelenleg nem rendelkezünk megfelelő bizonyítékkal, hogy ebben az életkorban a petefészek ultrahangvizsgálata mennyire kórjelző.
A PCOS vizsgálat az előzményi adatok felvételével, a panaszok és fizikális vizsgálattal kezdődik. Ezek alapján kerülnek sorra a laboratóriumi vizsgálatok.
Az akne legtöbbször nem igényel endokrin kivizsgálást. Azonban, ha a tünetekhez hirutismus (fokozott szőrnövekedés) és/vagy alopecia társul, főleg ha azok virilismus résztünetei, vagy ha a beteg kövér, illetve oligomenorrhoeás, továbbá a késői típusú akne vagy bőrgyógyászati kezelésre nem reagáló formák esetén az androgének szintjét és szükség esetén a fokozott termelődés forrását is vizsgálni kell. A választott PCOS vizsgálati módszert mindig a beteg állapota, illetve a rendelkezésünkre álló lehetőségek döntik el.
Tekintettel a hiperandrogén bőrtünetek alacsony diagnosztikus megbízhatóságára, a kórkép diagnózisához legmegbízhatóbb eljárás az androgén hormonok meghatározása. A laboratóriumi vizsgálatokkal ki kell zárni minden olyan kórképet, amely hiperandrogenizmussal, vérzési rendellenességgel, elhízással járhat, beleértve a petefészek és a mellékvese androgén hormont termelő daganatait, congenitalis adrenalis hyperplasiát (CAH), Cushing-szindrómát, hyperprolactinaemiát, acromegaliát és a pajzsmirigy funkciózavarát. Nem szabad elfelejteni, hogy a kórképek egymással kombinálódhatnak.
Elhízásnál feltétlenül tisztázandó a családi anamnézis, az életmód, a lelki tényezők, a szedett gyógyszerek és kizárandó a hypothyreosis, a Cushing-szindróma és egyes genetikai eltérések. Az elhízás mértékének jellemzésére használatos egyik eszköz a testtömegindex (body mass index – BMI). Kiszámítása: a testtömeg és a testmagasság négyzetének hányadosa (BMI = kg/m2 ).
Fizikális PCOS vizsgálata során, főleg kifejezett inzulinrezisztencia esetén, acanthosis nigricans (AN) észlelhető, amely olyan bőrelváltozás, amit klinikailag a bőr sötét, barnásfekete elszíneződése és bársonyosan sima megvastagodása, szövetileg papillomatosis, hyperkeratosis és az epidermis hiperpigmentációja jellemez. Az utóbbi években az AN-t az inzulinrezisztencia fizikális markereként tartják számon, bár szenzitivitása alacsony.
A betegek szénhidrátanyagcsere-kivizsgálásának első lépése az éhomi vércukor meghatározása. Ennek során igazolható a normális vércukor, az IFG, illetve a diabetes mellitusra utaló vércukorszint. Azoknál a betegeknél javasolt OGTT elvégzése, akiknél az éhomi vércukor 6,1 és 7,0 mmol/l közötti. Jelenlegi adatok nem indokolják, hogy a nem elhízott betegeknél rutinszerűen OGTT történjen. Ugyanakkor az AES javaslata szerint minden elhízottnál, amennyiben a vércukor nem haladja meg az IFG felső értékét – OGTT javasolt.
PCOS-ben – főleg, ha a diagnózis a NIH-kritérium alkalmazása szerint történt és a beteg túlsúlyos vagy elhízott – már az első vizsgálat során is javasolt a koleszterin, HDL-koleszterin, LDL-koleszterin és a trigliceridek meghatározása, és a későbbiekben is rendszeres lipidvizsgálat szükséges a cardiovascularis szövődmények megelőzése érdekében.
A MetS kialakulására elsősorban a NIH diagnosztikus kritériumai alapján meghatározott, elhízott betegnél számíthatunk. Epidemiológiai tanulmányok metaanalízise szerint MetS-ben emelkedett mind a TT, mind az fT, amely alátámasztja a hiperandrogenizmus jelentőségét a későbbi anyagcsere- és cardiovascularis szövődmények kialakulása szempontjából. A szövődmények kialakulásában fontos szerepet játszik a szöveti oxidativ stressz, mely során reaktív oxigén szabadgyökök (Reactive Oxigen Species (ROS) molekulák kerülnek túlsúlyba.
Az eddigi kutatások metaanalízise szerint olygomenorrhoeás és hiperandrogén tünetek esetén az anti-Müllerianhormon (AMH) meghatározása kiegészítő diagnosztikus teszként használható a PCOS pontosabb diagnózisára. Az AMH-meghatározás PCOS-re vonatkozó szenzitivitása: 79,4%, specificitása: 82,8%.
Felhívom figyelmét arra, hogy lehetősége van igénybe vennie nőgyógyászati endokrinológia online konzultáció lehetőségét, eredményeinek megbeszélésére vagy abban az esetben, ha a korábbi PCOS vizsgálata és kezelése nem vezetett eredményre és tanácsot kér. Ez a megoldás gyors és költséghatékony megoldást jelent főleg akkor, ha Ön nem Debrecenben vagy annak környékén él.
Ha az online konzultáció eredményeként további PCOS vizsgálatokra vagy személyes jelenlétre van szüksége vagy már most biztos abban, hogy személyesen szükséges megjelennie, akkor nőgyógyász endokrinológusként várom Önt debreceni magánrendelésemen.
Több évtizedes nőgyógyászati és endokrinológiai tapasztalattal rendelkezem. Szakterületem a női hormonális betegségek – például a PCOS – diagnosztikája, kezelése és gondozása. Korábban vezettem a debreceni endokrin osztályt, több évtizedes kutatómunkát végeztem a nőgyógyászati endokrinológiai eljárások fejlesztése és gyakorlati alkalmazása terén. Tapasztalataimat két könyvben, több könyvfejezetben és tudományos cikkben osztottam meg. Emellett továbbképzéseket tartottam orvosoknak a női hormonális rendellenességek kezeléséről.
Célom, hogy a hozzám fordulók ellátása a legmodernebb, bizonyítékokon alapuló módszerekkel, magas színvonalon és egyénre szabottan valósuljon meg, ami elkerülhetetlen a hosszú távú egészség érdekében.